2012. 05. 04.: Ne higgyenek az idegeneknek!
2012. május 2-án a déli órákban tett bejelentést egy férfi, hogy idős
édesapját idegen személyek „látogatták meg” és 30.000 Ft-ot csaltak
ki tőle.
A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a bácsi varsányi családi
házának kerítés kapujánál két eddig ismeretlen férfi jelent meg egy bordó
színű személygépkocsival. Azt állították, hogy a jármű csomagtartójából
kivett két garnitúra ágyneműt a háziorvos küldte ajándékba. Közölték a
sértettel, hogy a párnákat és takarókat csak akkor adhatják át
részére, ha 30.000 Ft-ot fizet érte.
A férfi hiába tiltakozott, hogy neki nincs szüksége ilyen ágyneműre,
nem fizet érte. A férfiak rábeszélésére pár perc múlva mégis átadta a
kért összeget, mellyel azok sietve távoztak a portáról.
A 80 éves sértett rövid időn belül megbizonyosodott róla, hogy a két
ismeretlen férfi őt becsapta és kérték a rendőrség segítségét.
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy az ilyen esetek megelőzése
érdekében legyenek óvatosak! Ne álljanak szóba idegenekkel, ne
engedjék be kertjükbe, lakásaikba az ismeretlen személyeket bárkire is
hivatkoznak!
Sajnos a bűnözők minden esetben más-más ürüggyel jutnak be a
kiszemelt áldozatokhoz.
A legtöbb esetben időskorú sértetteket szemelnek ki maguknak.
Kihasználják jószívűségüket, óvatlanságukat és, hogy figyelmük
könnyen elterelhető.
Nagyon fontos, hogy sok pénzt soha ne tartsanak otthon.
Pénzt ne vegyenek elő idegenek jelenlétében, mert ezzel kifigyelhetik,
hogy hol tartják megtakarításukat.
2012. 03. 21.: Óvjuk védett növényeinket!
NMRFK, 2012.03.19. hétfő 14:28
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy megyénkben a tavasz
beköszöntével különféle védett és fokozottan védett növények
jelennek meg a természetben. Az idő javulásával egyre többen választják
kikapcsolódásként az erdőkben, mezőkben való túrázást, melynek során
védett és fokozottan védett növényeket is találhatnak. E növények
szépsége csábító lehet arra, hogy azokat áttelepítési céllal a
földből kiemelve kertünkbe szállítsuk, esetleg azokat leszedjük,
vagy értékesítési, vagy saját célra felhasználva.
A jelenleg hatályban lévő jogszabályok szerint a védett növények, mint
például a leánykökörcsin, a hóvirág a tavaszi hérics, a tavaszi
kankalin, a bíboros kosbor, a fekete kökörcsin és a magyar kikerics,
illetőleg a fokozottan védett növények, mint a rozsdás- és gyapjas
gyűszűvirág, Szent István-szegfű, bánáti bazsarózsa, homoki
kikerics stb., melyek eszmei értéke 2.000 Ft-tól 250.000 Ft-ig is
terjedhet.
Ha a környező mezőn vagy erdőkben bármilyen növényre bukkannak, azokban
ajánlatos csupán gyönyörködni, illetve fényképezni, mivel a védett
növények megszerzése, azzal való kereskedés és annak
megkárosítása, vagy elpusztítása bűncselekmény, mely akár három
évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
A rendőrség kérése, hogy fokozottan óvják, védjék környezetünk
értékeit, hogy azokban a következő generációk is örömüket
lelhessék.
2012. 03. 12.: Herbal fű a pénztárcában
NMRFK, 2012.03.12. hétfő 13:15
2012. március 10-én 00:45 órakor a Készenléti Rendőrség munkatársai
közterületi szolgálat teljesítése során Pásztó belterületén
ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsit. Az ellenőrzés során a
gépjárműben tartózkodó 21 éves alsótoldi férfinál és annak 19 éves
garábi férfi társánál kábítószer gyanús növényi törmeléket találtak.
Az intézkedő rendőrök a két férfit a Pásztói Rendőrkapitányságra
előállítottak, ahol az ügyben kábítószerrel visszaélés miatt -
szakértő bevonásával - büntetőeljárást kezdeményeztek. A fiatalok
kihallgatásuk során elismerték, hogy az igazoltatást megelőző órákban
fogyasztottak a növényi törmelékből, melyet herbal fűként vásároltak.
2012. 03. 11.: Kábítószer a chipses zacskóból
NMRFK, 2012.03.12. hétfő 12:59
2012. március 9-én 19 óra 45 perckor a Pásztói Rendőrkapitányság
illetékességi területén a Készenléti Rendőrség munkatársai
közterületi szolgálatot láttak el Jobbágyi belterületén. Ennek
során közúti ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsit és annak
vezetőjét, valamint utasát.
Az 24 éves férfi utas ruházatából annak átvizsgálása során 1 db chipses
zacskóban elhelyezett 71 db műanyag önzáró pakett került elő, ezekből
rózsaszín színű, összesen 294 db kábítószer gyanús tabletta. A férfit
a rendőrök a rendőrkapitányságra előállították. Az előzetes igazságügyi
vegyészszakértő véleménye alapján a személytől lefoglalt tabletták
kábítószernek minősülnek.
A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály nyomozói a 24 éves jobbágyi
férfit visszaélés kábítószerrel bűntette miatt gyanúsítottként
hallgatták ki, és őrizetbe vették. A gyanúsított ellen, mivel több
vagyon elleni bűncselekmény miatt is folyik büntetőeljárás a hatóságon,
ezért kezdeményezték előzetes letartóztatását az illetékes ügyészségen.
2012. 03. 01.: Kirámolták a melléképületet
NMRFK, 2012.03.01. csütörtök 12:09
A Pásztói Rendőrkapitányság nagyobb értékre elkövetett lopás,
készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés és
okirattal visszaélés bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja
miatt folytat büntetőeljárást egy 26 és egy 25 éves jobbágyi férfi ellen
- őrizetbe vételük mellett -.
2011. november elején egy szurdokpüspöki nő tett feljelentést, mivel
családi házához tartozó melléképületének ajtajáról az éjszaka ismeretlen
személyek a lakatot levágták, onnan eltulajdonították ő és élettársa
barátjának, valamint a leányának tulajdonát képező értékeket, mintegy
két és fél millió forint értékben. Ebből a raktárból az akkor még
ismeretlen személyek elvittek, többek között nyolc darab gumival
felszerelt alufelnit, fűkaszát, kerékpárt, porszívót, táskavarrógépet,
horgászfelszerelést és egyéb kisgépekkel együtt egy műbőr válltáskát,
melyben a feljelentő saját nevére kiállított iratai és bankkártyája is
benne voltak. A bankkártya használatával az elkövetők 80.000 Ft-ot
emeltek le a sértett számlájáról.
Megállapítást nyert a nyomozás során beszerzett adatok és információk
alapján, hogy a bűncselekmény elkövetésével a 26 és 25 éves jobbágyi
férfi gyanúsítható megalapozottan, akiket a rendőrök 2012. február
28-án elfogtak és a rendőrségre előállítottak. A gyanúsítottak
kihallgatásuk során a bűncselekmények elkövetését részben elismerték.
A hasonló jellegű bűncselekmények miatt már többször büntetett két
férfit a hatóság őrizetbe vette és az ügyészség felé előterjesztést
tettek előzetes letartóztatásukra.
A házkutatások során a hatóság tagjai az eltulajdonított értékek nagy
részét lefoglalták, így az okozott kár egy része megtérült.
2012. 03. 01.: Rájártak az erdőre
NMRFK, 2012.03.01. csütörtök 12:14
2012. február 29-én 18 óra 45 perckor a Pásztói Rendőrkapitányság
járőrei Szirák külterületén lévő erdőterületen falopáson tetten
értek egy 49 éves sziráki nőt és három társát, akiknél egy-egy kb.
három méter hosszúságú, 10-15 cm vastag fa volt. A személyek a
rendőrök láttán a fát eldobva a közelben lévő patak és nádas felé
menekültek. Őket azonban a rendőrök nyomkövető kutyával rövid időn belül
elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították.
A beszerzett információk és adatok alapján megállapítást nyert, hogy az
elfogott személyek 2011. november hónaptól az elfogás napjáig bezárólag
két magánszemély tulajdonát képező béri, valamint Szirák és Bér közötti
erdőterületről csertölgy és akácfát tulajdonítottak el az elsődleges
adatok alapján mintegy két és fél millió forint értékben.
A 49 éves sziráki nőt és egy 40, valamint 17 éves sziráki férfit,
továbbá egy 30 éves nőt lopás bűntette miatt hallgatták ki
gyanúsítottként a rendőrök.
Jelenleg a nyomozás és a pontos kárérték megállapítása folyamatban van.
2012. 02. 27.: Menekültek a betörők, de hiába
NMRFK, 2012.02.27. hétfő 12:37
2012. február 25-én hajnalra virradóan egy Szurdokpüspökiben lakó hölgy
tett telefonon bejelentést a Pásztói Rendőrkapitányság ügyeletére, hogy
a családi házuk körbe kerített udvarában parkoló kisbuszból ismeretlen
tettesek különféle szerszámgépeket, valamint 20 méter öt eres
kábelköteget tulajdonítottak el mintegy 507.000 Ft értékben. Ezt
követően a otthonukkal szemben található melléképület ajtaján lévő
lakatpántot lefeszítették és ott kutatást végeztek. Ez a helyiség
azonban riasztóval ellátott, mely megszólalt.
A rendőrök azonnal a helyszínre indultak, ahol a tettesek által
hátrahagyott, eltulajdonítani akart értékeket megtalálták, majd a
helyszín közelében végzett kutatás és forrónyomon üldözést követően a
két gyanúsítható személyt rövid időn belül közterületen elfogták,
majd a rendőrkapitányságra előállították.
A két 25 éves jobbágyi férfit többrendbeli lopás miatt hallgatták ki
gyanúsítottként és őrizetbe vették, valamint kezdeményezték előzetes
letartóztatásukat az illetékes ügyészségen, mivel velük szemben még
további vagyon elleni bűncselekmények miatt is folyamatban van a
hatóságon büntetőeljárás.
2012. 02. 13.: Felhívás a jégen való tartózkodással kapcsolatban
2012.02.11. szombat 17:43
A balesetek, tragédiák elkerülése céljából a rendőrség felhívja a
lakosság figyelmét a jégen való tartózkodás és közlekedés alapvetőbb
szabályaira.
A szabad vizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha a jég kellő
szilárdságú, nem olvad, illetve nem mozog.
A gyakorlati tapasztalatok alapján az állóvizek jege akkor tekinthető
kellő szilárdságúnak, ha vastagsága eléri vagy meghaladja a 10 cm-t.
TILOS a szabad vizek jegén tartózkodni:
- · éjszaka és korlátozott látási viszonyok között,
- · járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével,
- · kikötők és veszteglőhelyek területén,
- · folyóvizeken.
Teherbírást csökkentő tényezők:
- · fenékről előtörő kisebb, nagyobb források
- · csatorna bekötések
- · áradás, apadás által kialakított jégmozgás
-
· felmelegedés a jégréteget elvékonyítja, ami a jégen
tartózkodók számára veszélyes lehet.
Folyóvizeken jellemző a befagyás folyamatában, hogy a már beállt
jégmezőre újabb és újabb táblák torlódnak, rakódnak, ezek nem
biztonságosak, rajtuk való közlekedés életveszélyes és tilos!
A folyóvizek jég alatti vízszintváltozásai jégmozgást idéznek elő,
apadás következtében a látszólag még szilárd jég állapota
megváltozik, beroppanása várható. Több napos melegebb idő hatására a
felület mosódik, a jég vastagsága csökken, szilárdsága romlik, ezért a
rajta való közlekedés, sportolás, tartózkodás veszélyes. Nagyobb
jégfelületen különös veszélyeket rejthet a friss havazás, mert a
jég tényleges állapotát nem lehet időben felismerni. Ezeken a
területeken az éjszakai tartózkodás különösen veszélyes.
Tájékoztatjuk azon gazdálkodó egységeket, horgászegyesületeket,
horgászokat és magánszemélyeket, akik valamely vízterület
tulajdonosai, kezelői, hogy amennyiben a jégen léket vágnak,
jégkitermelést folytatnak, kötelesek a jégmentessé vált területet
távolról felismerhető módon, egy méter magasságban elhelyezett, legalább
10-10 cm széles piros-fehér csíkozású korláttal megjelölni,
körülhatárolni!
Jégkitermelés, vagy más – jégen történő - munkavégzés esetén a
munkáltató köteles figyelőszolgálatot szervezni és mentőeszközt
biztosítani.
Ajánlatos, hogy azokon a területeken, ahol felnőttek vagy gyermekek
tömeges megjelenése várható, pl.: szabadstrandok jegén, átkelési
helyeknél, a jégből való mentéshez felúszó, nagyfelületű tárgyakat, pl.:
falétrát, pallót és megfelelő erősségű és karbantartott kötélzetet
tartsanak készenlétben.
Fontos, hogy a jeges vízből a jégből mentett embert azonnal ne vigyük
túlfűtött meleg helyre, dörzsöléssel próbáljuk a vérkeringését
beindítani, természetesen előzőleg a jeges ruházatától meg kell
szabadítani. Az ilyen személyt minden esetben orvosi elsősegélyben,
orvosi ellátásban kell részesíteni.
Részletesebb tájékoztatást a Dunai, Tiszai és Balatoni Vízirendészeti
szolgálatnál, az életmentéssel foglalkozó karitatív egyesületeknél
kérhetnek.
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy télen is hatályban vannak a
szabad vízen való tartózkodás alapvető szabályai!
A folyóvizekben, állóvizekben, vízi létesítmények (pl. csatornák)
vízében fürödni téli időszakban rendkívül veszélyes.
Mindenki számára belátható, hogy az alacsony hőmérsékletű víz milyen
veszéllyel jár, milyen veszélyt jelent az emberi szervezetre, az
egészségre a hideg víz hatása.
Óva int mindenkit a rendőrség, hogy kövesse a legendás hírű Schirilla
György, valamint az ifj. Schirilla példáját és megpróbálja átúszni a
Dunát, vagy bármelyik vízfolyásunkat, állóvizünket!
Ezeknek a közismert embereknek a szabad vizekben történő fürdőzése,
úszása vízi rendezvénynek minősül, melyet a vízirendészeti szervek
engedélyeznek szigorú feltételek előírásával.
A Belügyminiszter 46/2001. (XII.27.) BM rendelete alapján a jégen
tartózkodás szabályait, a jégbeszakadások miatt bekövetkezett
balesetek megelőzése érdekében a vízirendészet fokozottan ellenőrzi!
2012. 02. 08.: Újabb két személyt helyeztek biztonságba a hatóságok a hideg időben
NMRFK, 2012.02.08. szerda 11:48
2012. február 7-én két nő jelent meg a Pásztói Rendőrkapitányságon,
akik segítséget kértek, hogy nem tudják hol tölteni a napjaikat a hideg
időben.
A 45 és 28 éves hajléktalan személyeket a rendőrök beengedték az
épületbe és azonnal megkezdték az intézkedéseket az
elhelyezésükről. Néhány órán belül a város önkormányzata
biztosított helyet a két nőnek a városban található átmeneti
melegedőben és megtette a további intézkedéseket a személyek
hajléktalan szállóra történő szállítására.
2012. 02. 07.: Könnyű sérüléssel megúszták a balesetet
NMRFK, 2012.02.07. kedd 14:36
2012. február 7-én reggel nyolc órakor egy 25 éves pásztói férfi
közlekedett személygépkocsijával Pásztó belterületén, amikor egy
jobbra ívelő útkanyarulatban a havas, jeges úttesten megcsúszott és a
bal oldali sávba áttérve a vele szembe haladó 37 éves pásztói férfi
által vezetett személygépkocsi elejének ütközött. A baleset
következtében a 25 éves férfi és 28 éves nő utasa - aki a
jelenlegi adatok alapján a biztonsági övet nem használta - könnyű
sérüléseket szenvedett.
A rendőrség kéri a gépjárművezetőket, hogy a balesetek megelőzése
érdekében a hideg időre, csúszós, jeges útra való tekintettel
minden napszakban az út- és látásviszonyoknak megfelelően válasszák meg
a gépjármű sebességét és minden estben használják a passzív biztonsági
eszközöket.
2012. 02. 07.: Folytatódik a hideg idő
NMRFK, 2012.02.07. kedd 14:26
Nógrád megyében a rendőrök napok óta kiemelt figyelmet fordítanak az
időjárási viszontagságok elől menedéket kereső, valamint egyéb okból
rászorult személyek megsegítésére. Az intézkedéseknek köszönhetően több
ember életét mentették meg a járőrök, körzeti megbízottak. Az elmúlt
napon is okozott, illetve okozhatott volna nagy problémát a zord
időjárás.
2012. február 6-án a reggeli órákban a Nógrád Megyei
Rendőr-főkapitányság ügyeletére érkezett a bejelentés, hogy
egy Trabant személygépkocsijával egy férfi és három utasa „vesztegel”
Balassagyarmat és Érsekvadkert közötti útszakaszon. A Balassagyarmati
Rendőrkapitányság körzeti megbízottai a személygépkocsit és annak
vezetőjét Érsekvadkert előtt kb. 350 méterre találták meg, az utasok
már a menetrendszerinti járattal továbbutaztak.
A külterületen várakozó gépjárműt vezető férfit, a jóval fagypont
alatti hőmérsékletre való tekintettel, a körzeti megbízott meleg teával
kínálta és a szolgálati gépkocsiba beültetve a műszaki mentésről
gondoskodott.
Ugyanezen a napon 10 óra körüli időben az őrhalmi körzeti megbízott
rádión jelentette, hogy Érsekvadkert és Balassagyarmat közötti
útszakaszon ún. „Serkövnél” az út szélén egy kamion akadt el és
műszaki mentésre vár. A gépjárművet vezető szécsényi férfi elmondta a
rendőröknek, hogy meleg teával rendelkezik, ezért a rendőrök
gondoskodtak, hogy a férfi a műszaki mentés időtartamáig a közútról
álljon félre és a teljes pályaszelvény járható legyen, ne okozzon
balesetveszélyt.
Egy szabadnapos rendőr talált rá a koraesti órákban Salgótarján
belterületén egy férfire, aki ittasságánál fogva elesett, melynek
következtében a fejét beütötte, majd a járdán fekve maradt. A
Salgótarjáni Rendőrkapitányság járőrei gondoskodtak a férfi kórházba
szállításáról.
A Pásztói Rendőrkapitányság egyenruhásai is látogatják továbbra is a
rendőrkapitányság illetékességi területén, rossz állapotban lévő
ingatlanban lakó rászorulókat és tájékozódnak állapotukról, illetve
arról, hogy segítségnyújtást kérnek-e. A sérülteket, vagy
gyógykezelésre szoruló személyeket kórházba, vagy átmenetileg az
idősek otthonába szállítják, illetve szállíttatják el.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kéri az állampolgárokat, hogy a
nagy hidegre való tekintettel továbbra is figyeljenek embertársaikra és
ha segítségre szorulót látnak, vagy beavatkozást igénylő helyzetet
tapasztalnak, haladéktalanul jelezzék azt az ingyenesen hívható 107,
vagy 112-es segélyhívó számokon !
2012. 02. 04.: Életet mentett az összefogás Nógrád megyében
2012.02.04. szombat 10:37
A Pásztói Rendőrkapitányság biztonsági intézkedés során nyújtott
segítséget egy férfinak Szurdokpüspökiben, mely jól példázza, hogy
az odafigyelés, a széles körű összefogás és a gyors intézkedés életeket
menthet a rendkívüli hideg időjárás esetén.
A Pásztói Rendőrkapitányság ügyeletére Szurdokpüspöki község jegyzője
telefonon tett bejelentést 2012. február 3-án 13 órakor és ennek során
elmondta, hogy tudomására jutott, hogy egy 62 éves falubeli férfi, aki
rendszeresen jár ebédért az idősek otthonába, aznap ott nem jelent meg.
A szomszédok is úgy nyilatkoztak, hogy már egy napja nem látták az urat
a házából kijönni. A nagy hideg miatt tartani lehetett attól, hogy az
idős férfit otthonában kihűlés fenyegeti, ezért a Pásztói
Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti
Osztályának járőrei a bejelentést követően késedelem nélkül
felkeresték a férfit lakásán, akit ott rossz egészségi és félig kihűlt
állapotban találtak meg. A járőrök az orvos kiérkezéséig a rászorulót
- a szolgálati gépjárműbe segítségnyújtás esetére bekészített - forró
teával itatták és takaróval betakarták, majd a kiérkező háziorvos
vizsgálatát követően, javaslatára a mentők kórházba szállították.
A rendőrség kéri, hogy továbbra is figyeljenek egymásra, és ha bajba
jutott embert, beavatkozást igénylő helyzetet látnak, vagy tapasztalnak,
haladéktalanul jelezzék azt az ingyenesen hívható 107-es, vagy 112-es
segélyhívó számokon!
2012. 02. 02.: Cigit loptak a betörők
NMRFK, 2012.02.01. szerda 10:03
A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya dolog elleni erőszakkal
nagyobb értékre elkövetett betöréses lopás bűntettének megalapozott
gyanúja miatt folytat büntetőeljárást – őrizetbe vételük mellett -
egy 19 éves és egy 16 éves ecsegi fiú ügyében.
2012. január 30-án kora reggel érkezett a bejelentés a
rendőrkapitányság ügyeletére, hogy az ecsegi élelmiszerboltba
ismeretlen elkövetők ablak befeszítés módszerével behatoltak és az
üzletből dohányárut, szeszes italokat, kávét valamint 5.000 Ft
váltópénzt tulajdonítottak el. A bűncselekmény elkövetésével
kb. 600.000 Ft kárt okoztak. A nyomozás adatai alapján megállapítást
nyert, hogy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható
egy 19 éves fiú és annak 16 éves társa.
2012. január 31-én a személyeket a rendőrök elfogták, és a
rendőrkapitányságra előállították, ahol lopás bűntette miatt
gyanúsítottként hallgatták őket, és mivel velük szemben más vagyon
elleni bűncselekmények miatt is folyamatban van büntetőeljárás, mindkét
fiút a hatóság őrizetbe vette.
2012. 01. 26.: Kerítést emeltek el, radiátorokat szereltek le a lebukott betörők
NMRFK, 2012.01.26. csütörtök 11:20
2012. január 25-én a Pásztói Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és
Közlekedésrendészeti Osztály járőrei észlelték, hogy Pásztó
belterületén két jelenleg lakatlan családi házba ismeretlen személyek
betörtek. Az egyik épülethez tartozó kerítés vaskapuját az elkövetők
leemelték és eltulajdonították, míg az azzal szomszédos ház bejárati
ajtaját megrongálták és befeszítették. Ebből az ingatlanból a kutatás
végeztével 5 db alumínium radiátort, valamint csaptelepeket
tulajdonítottak el. A lopással sértetteknek mintegy 200.000 Ft kárt
okoztak.
A járőrök bejelentését követően a Salgótarjáni Rendőrkapitányság
illetékességi területén a rendőrök rövid időn belül igazoltatás alá
vontak egy személygépkocsit és a benne ülő személyeket. A gépkocsihoz
csatolt utánfutón különféle fém tárgyak és radiátorok voltak elhelyezve.
A gépjármű vezetője és utasai a tárgyak származásával kapcsolatosan nem
tudtak elszámolni, ezért a négy személyt a rendőrkapitányságra
előállították.
A beszerzett adatok alapján megállapítást nyert, hogy az utánfutón lévő
tárgyak a két pásztói ingatlanból eltulajdonított értékek, melyeket a
rendőrök lefoglaltak.
A Pásztói Rendőrkapitányságra előállított négy – 23, 27, 25 és 35
éves – férfit lopás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki a
nyomozók és őrizetbe vételükre is intézkedtek. Kezdeményezték továbbá
előzetes letartóztatásukra az illetékes ügyészségen.
2012. 01. 26.: Elfogták a kállói betörőket
NMRFK, 2012.01.26. csütörtök 14:58
A Pásztói Rendőrkapitányság 2011. augusztus és 2012. január közötti
időszakban történt ismeretlen személyek által kállói sértettek
sérelmére elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt nyomozásokat
folytatott.
A feljelentők udvarára, lakására mentek be az elkövetők megbontva a
kerítéseket, befeszítve a lakások vagy melléképületek ajtaját,
ablakát és onnan különböző használati tárgyakat tulajdonítottak el
esetenként 50.000 és 500.000 forint értékben.
A folyamatos és széleskörű adatgyűjtés során a nyomozók
megállapították, hogy a cselekmények elkövetésével két kállói
és egy ecsegi férfi gyanúsítható.
A 20, 26 és 36 éves személyeket a rendőrök felkutatták és előállították
a rendőrkapitányságra, ahol mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki.
A 20 éves fiatalember – aki korábban is több vagyon elleni
bűncselekményt követett el - a nyomozás során terhére rótt
cselekményeket felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte
el, ezért a hatóság őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes
letartóztatását.
2012. 01. 10.: Elfogták a trükkös tolvajokat
NMRFK, 2012.01.10. kedd 11:24
2012. január 9-én 10 óra 40 perckor egy egyházasdengelegi nő tett
telefonon bejelentést a Pásztói Rendőrkapitányságra, amelynek során
elmondta, hogy három ismeretlen férfi a bejelentést megelőzően
bementek a szomszédjában lakó 88 éves, egyedül élő nőhöz és arra kérték,
hogy egy 20.000 Ft-os bankjegyet váltson fel részükre. Majd a néni
figyelmét elterelték, és a lakásból eltulajdonították 540.000 Ft
készpénzét.
A szemtanúk által megadott személyleírás és gépjármű adatai alapján
azonnal körözvényt bocsátott ki az ügyelet, mely alapján a Pásztói
Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály járőrei
az M3-as autópálya hatvani felhajtója után a keresett gépkocsit
feltartóztatták, a benne utazó két 31 éves személyt a
rendőrkapitányságra előállították.
A kozsoki és kaposvári férfit nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette
megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A hatóság a
gyanúsítottakat - mivel ellenük más hatóság előtt is hasonló jellegű
bűncselekmények miatt van folyamatban eljárás – őrizetbe vették és
kezdeményezték előzetes letartóztatásukat az illetékes ügyészségen.
Harmadik társukat még keresi a rendőrség.
